Kamrás Ria

Ezúton szeretnék köszönetet mondani munkatársaimnak, akikre nemcsak közös üzleti és környezeti törekvéseink elérésében számíthatok az év minden napján, hanem akkor is, amikor az iroda falain kívül, emberi oldalunkról kell tanúbizonyságot tenni. "Büszke vagyok, hogy egy olyan cég vezetője lehetek, ahol már-már szokássá, sőt rendszeresen felmerülő igénnyé vált, hogy segítsünk!" Hogy összefogással rászoruló családok életét tegyük élhetőbbé, hogy nélkülöző gyerekek mindennapjaiba csempésszünk egy kis melegséget, sőt, néha még a gazdátlan négylábúakra is tudunk egy kis figyelmet fordítani. Most azonban még a szokásosnál is nagyobb büszkeséget érzek, mert a csapatom összefogásának köszönhetően olyan sok adomány gyűlt össze, hogy az eredetileg tervezettnél sokkal több rászorulónak jutott tőlünk egy kis kedvesség karácsony előtt! Hogy hol jártunk pontosan? Olvass tovább  ITT  és megtudod!

Megosztok veletek egy történetet, amit nem sokkal a mi faültetési programunk megszületése után ajánlott a figyelmembe egy kedves ismerősöm. Amikor ezt a történetet elolvastam, már biztosan tudtam, hogy jó úton járunk, hiszen a fa minden esetben hosszú távú befektetés. Egyfajta előgondoskodás. Olvassátok el Ti is! És ültessetek fát! "Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni: - Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árn