Kamrás Ria – Nőktől nőknek: Malala Yousafzai
Inspirációra vágysz, esetleg egy olyan személyt keresel, akire felnézhetsz? Válassz te is példaképet olyan sikeres nők történeteit olvasva, akik munkásságukkal nemcsak inspirációt, hanem követendő példát is jelentenek számunkra.
Bár Malala Yousafzai még csak 20 éves, a lányok tanuláshoz való jogaiért már 11 éves kora óta kampányol Pakisztánban. Malala a pakisztáni Szvát-völgyben található Mingora városában született 1997-ben. Költő és tanító apja igyekezett minden olyan lehetőséget megadni lányának, amit a fiúgyermekek is megkapnak. A tálibok 2008-ban foglalták el a Szvát-völgyet, majd még ugyanebben az évben durva szankciókat vezették be – az egyik ilyen megtiltotta a lányok iskolába járását. A 11 éves Malala álnéven írt blogbejegyzéseket a tálibok szörnyű uralmáról, amelyet aztán a BBC is és a The New York Times is rendszeresen megjelentetett.
Miután a tálibokat sikeresen kiszorították a Szvát-völgyből, Malala ismét visszatérhetett az iskolába. A fiatal lány közben többször is nyilvánosan felszólalt a lányok tanuláshoz való jogaiért. Nyílt szerepvállalása a tálibok célpontjává tette, akik mindent megtettek azért, hogy elhallgattassák. 2012-ben tálib fegyveresek megállították az őt szállító iskolabuszt, majd név szerint szólították az akkor 15 éves Malalát. Bár osztálytársai megpróbálták megvédeni, a fegyveresek felismerték a lányt és fejen, nyakon, illetve vállon lőtték. Malalát kritikus állapotban szállították kórházba, végleges kezelését Angliában fejezték be, ahol azóta is él.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése